Purpose driven kávék
Ahogyan egyik kávéfarmerünk, Fernando fogalmaz: „El café une la planeta”, vagyis a kávé egyesíti a világot, összehozza az embereket. A Daisuke-nál minden egyes babszemről pontosan tudjuk, hol termett, ki szedte le és milyen utat tett meg a fogyasztó csészéjéig. Sőt, a farmereket és családjaikat is jól ismerjük, időről-időre kezet szorítunk, beszélgetünk velük. Ők a barátaink.
Figyelünk rájuk, tisztességes árat fizetünk a babokért, támogatjuk a farmok fejlődését, a gyerekek taníttatását, cserébe pedig a specialty kávé kategóriáján belül is kimagasló minőségű termékeket kapunk, ellenőrzött, átlátható és fenntartható rendszeren keresztül.
Hiszünk abban, hogy akit ismerünk, azt nem akarjuk kizsákmányolni. Igazságos kereskedelmen alapuló rendszerünkkel a termelőt és a vásárlót is szolgáljuk. Közösséget építünk olyan magánszemélyekből és vállalatokból, akik számára a minőség és a termék mögött húzódó misszió, a “purpose” is fontos.
Daisuke és Szabolcs közös szenvedélye
Cégünk névadója a japán Daisuke Tanaka, a kávékóstolás nagymestere, a földkerekség legjobb kávéit felvonultató Cup of Excellence verseny egykori zsűritagja. Társa, Szelei Szabolcs multivállalatok felsővezetőjeként eltöltött sikeres évtizedek után döntött úgy, hogy a fenntartható, társadalmilag igazságos és minőségi kávé forgalmazásának szenteli napjait. Daisuke és Szabolcs közös szenvedélye, hogy megtalálják a világ legjobb kávéit és elhozzák azokat a vásárlóknak.
Így bukkantak rá Eudoro, Fernando, Felipe, Luiz, Samuel és Sergio biogazdálkodást folytató farmjaira Latin-Amerika kiváló kávétermelő vidékein. A kis- és közepes méretű farmok tömegtermelés helyett a kiemelkedő színvonal elérésére rendezkedtek be. Cserjéink 1100-2000 méteren, meredek lejtőkön kapaszkodnak, a hőmérséklet ezen a magasságon kedvez leginkább a babok cukortartalmának. Elszórtan a fák lombjai védik őket, a napi 5-6 óránál több direkt napfény ártana nekik.
Társadalmi küldetésünk alapelvei
A kizsákmányolás a kávétermelés szomorú velejárója. A gyermekmunka a mindennapok része, szüret idején a gyerekek iskolába sem járnak. A Daisuke farmjain azonban a gyermekmunka ismeretlen fogalom. Hogy miért? Fix összeget, a megszokott világpiaci ár többszörösét adjuk a babok kilójáért, így nemcsak a farmerek munkásai kapnak tisztességes bért, de támogatjuk a gyerekek taníttatását is.
Tapasztalatunk szerint a „fair trade” minősítések megszerzése komoly anyagi és adminisztrációs terhet ró a farmerekre, azonban az oklevél odaítélése után a kibocsátóknak nincs kapacitásuk arra, hogy folyamatosan felügyeljék, megvalósulnak-e a munkásokat védő elvek a gyakorlatban. Mi azonban folyamatosan ellenőrizzük a szabályok betartását.
Az infrastrukturális fejlesztések nélkülözhetetlenek ezeken a farmokon, a kávéért fizetett magas összeg ezeket a törekvéseket is lehetővé teszi. Komoly változást például a biodiverzitás fejlesztésével tudunk elérni. A kávétermelés hagyományosan monokulturális módszerrel történik, ami kimeríti a földet és szezonon kívül nem ad munkát a dolgozóknak. Felipe barátunk a polikulturális termelésre tette fel az életét, módszerét közel 100 farmon alkalmazzák már. A farmokon termelt 24 fajta növény élelmet, munkát és bevételt biztosít az embereknek, valamint tápanyagot a földnek.
A babok útja teljesen transzparens. Személyesen a farmerekkel állunk kapcsolatban, a kifizetett összeg teljes egészében hozzájuk kerül, nincsenek a láncban további kereskedők vagy forgalmazók. Céges partnereinknek, a tőlünk rendelő vállalatoknak lehetőséget biztosítunk, hogy felvegyék a kapcsolatot a termelőkkel, megismerjék az életüket, szükségleteiket és magát a kávét.
Daisuke Tanaka
Cégünk névadója, Daisuke Tanaka a kifinomult modern kávéfogyasztás fellegvárában, Japánban született. Korán felismerte, hogy különleges képességekkel rendelkezik a kávékóstolás terén és – mivel ezt a tehetségét mások is elismerték – bekerült a világ legnevesebb nemzetközi kávéversenye, a Cup of Excellence zsűrijébe. Az egyik rendezvényen hozta össze a sors a nicaraguai Sergio Ortezzel, aki a saját kávéjával érkezett a megmérettetésre.
A két egykorú férfi máig tartó barátságot kötött. Daisuke megkérdezte Sergiótól, hogy eltölthet-e néhány hetet a farmján. Közép-amerikai tartózkodása alatt a japán szakember sokat tanult a kávé termesztéséről, szüreteléséről és feldolgozásáról, ő pedig a cuppingolás, vagyis a kóstolás művészetére oktatta a termelőt. Daisuke a szakmai fortélyok mellett rádöbbent mindazokra a nehézségekre is, amelyekkel a farmerek küzdenek. A legnagyobb problémát a termelők megélhetését bizonytalanná tevő ingadozó kávéár jelenti.
Daisuke kidolgozta a direkt kereskedelem tervét, amelynek segítségével több pénz marad a farmerek zsebében és a kiszámíthatóság létbiztonságot ad. Ugyanakkor a termelőknek is be kell tartaniuk szigorú szabályokat a minőségre és a fenntarthatóságra vonatkozóan. A gyermekmunka tilos, a munkások más farmokhoz viszonyítva kiemelkedő bérezést kapnak, a termelés és a feldolgozás során pedig a lehető legjobb minőségre kell törekedni.
Sergio bemutatta barátját több közép-amerikai termelőnek, akik szintén a kávéversenyek gyakori résztvevői és megkezdődött a közös munka. A szüretek alkalmával Daisuke rendelkezik az első választás jogával, mindent megkóstol és a legjobb babokat hozza el – a magyar vásárlóknak is.
Daisuke ma két kávézót üzemeltet Japánban, valamint sok mikro- és otthoni pörkölőt lát el valóban fair trade nyerskávéval.
Szabolcs Szelei
Szelei Szabolcs multivállalatok felsővezetőjeként eltöltött sikeres évtizedek után döntött úgy, hogy a társadalmilag igazságos és minőségi kávé forgalmazásának szenteli napjait.
Szabolcs részt vett a legnagyobb álláskereső portál, a Profession.hu elődjének alapításában, dolgozott a Nike és a Google hazai marketingvezetőjeként, a Procter&Gamble márkamenedzsereként és több jelentős cégnek adott tanácsokat. Sokat dolgozott, talán túlságosan is, erre egy súlyos betegség ébresztette rá. Szabolcs felépült, életszemléletén azonban örökre nyomot hagytak a megpróbáltatások, és a mindennapokban ma már elsősorban a harmóniát keresi.
Szenvedélyes utazóként bejárta a fél világot, többek között megfordult Közép- és Dél-Amerikában is, első igazán jó kávéját saját bevallása szerint 2007-ben itta El Salvadorban. Munkája kapcsán Szabolcs találkozott Daisuke Tanakával, a kávékóstolás japán mesterével, akivel egy Bali – Hong Kong repülőút közben, tizenegy kilométerrel a föld felett megállapodtak abban, hogy együtt kutatják fel a világ legjobb, társadalmilag igazságos kávéit és hozzák el azokat a magyar közönségnek. Szabolcs minden évben hónapokat tölt a farmokon, hogy személyesen is ellenőrizze a termést, valamint a Daisuke márka szabályainak szigorú betartását.